Xzibit


  • Xzibit

Biográfia

Filmográfia

Diszkográfia

Életrajz:
Alvin Nathaniel Joiner 1974. szeptember 18-án született Detroitban, Michigan államban. Kilenc éves korában édesapjához került, ahol elkezdett érdeklődni a rapzene és a szövegírás iránt. Mostoha anyjával és édesapjával Új-Mexikóba költözött. Rendszeresen bajba került, ezért 14 éves korában elszökött otthonról. Unokatestvére DJ Invisible. Van egy fia,Tremayne. 2010. június 16-án megszületett második gyermeke, aki aGatlyn nevet kapta.

Zenei karrier:
Fiatal korában legjobb barátai, Daniel Johnson és Tyrome Freesway ismertették meg vele a rap zenét.17 éves korában kezdte zenei karrierjét. Xzibit művésznéven vált ismertté. ALikwit Crewnevű banda tagjaként kezdte pályafutását. A csapat összegyűjtötte a nyugati partvidék rappereit. A banda tagjai voltak King Tee, Defari és Tha Alkaholiks is. 1995-ben közreműködött King Tee IV Lifecímű albumához a"Free Style Ghetto" című számban, majd aTha AlkaholiksCoast II Coastcímű albumán tűnt fel a"Hit and Run"című számban.

Ezután leszerződött aLoud Records-szal és 1996-ban megjelent debütáló albumaAt the Speed of Lifecímmel. Az albumról elsőként a"Paparazzi"című számhoz készítettek klipet, ami bekerült a Billboard 100-as listájára. Következőként a"The Foundation"című dalhoz készítettek klipet, amit Xzibit fiának írt. 1998-ban megjelent második nagylemeze40 Dayz & 40 Nightzcímmel. Ezt tartják a legjobb albumának. A sikert a"What U See Is What U Get"című dalnak köszönheti. Ezután több sikeres előadóval dolgozott együtt. Snoop Doggal közösen dolgozott a"Bitch Please" című számon. 2001-ben közreműködött Dr. Dre hatszoros platinalemezén a"Lolo", a "Some L.A. Niggaz"és a"What`s the Difference" című számokban. Utóbbin Eminemmel közösen.

2000 közepén Dr. Dre meghívta Xzibitet vendégelőadónak az amerikaiUp in Smoke TourraSnoop Dogg, Eminem, Ice Cube és sok más előadó mellett. Év végén megjelent harmadik nagylemeze Restlesscímmel, aminek Dr. Dre volt a végrehajtó producere és közreműködött az"X"című számban. Áttörést jelentett karrierjében, hiszen ez lett első platinalemeze. 2002-ben megjelent soron következő albuma, ami aMan vs. Machinecímet viseli. A korongon több stílus keveredik. Rövid időn belül aranylemez lett belőle. 2004-ben a nagyobb ismertséget kihasználva kiadtaWeapons of Mass Destruction című nagylemezét, ami szintén aranylemez lett.

2006-ban aKoch Recordskiadta hatodik stúdióalbumát, ami aFull Circlecímet viseli. 2007-ben világkörüli koncertkörútra indult, ami aThe Back II Basics World Tour 2007nevet viseli. 2010-ben megjelent soron következő lemeze, ami a MMXcímet viseli.Ez római számokkal a 2010.

Filmes karrier:
Színészi pályafutása 1999-ben indult, amikor feltűnt a The Breakscímű vígjátékban. Ezt 2000-ben kisebb szerep követte a Snoop Dogg főszereplésével készültTha Eastsidaz című akciófilmben. A következő évben feltűnt a Balhé a mosodában(The Wash)című vígjátékban, aminek szintén Snoop Dogg volt az egyik főszereplője Dr. Dre mellett. 2002-ben szerepet kapott Eminem 8 mérföld(8 Mile)című zenés drámájában. 2004-ben Duncant alakította aGengszterklip(Full Clip)című akció-thrillerben. Ekkor kezdett igazán beindulni színészi karrierje is.

2005-ben megkapta Dexter szerepét a Kisiklottak(Derailed)című drámában és ugyanebben az évben elvállalta Zeke szerepét azxXx2: A következő fokozat(xXx: State of the Union)című filmben. APiROSSZka - A jó, a rossz, a farkas, MEGAnagyi(Hoodwinked!)című animációs filmbenChief Grizzlynek kölcsönözte hangját. 2006-banDwayne Johnsonnal játszott az Erőpróba(Gridiron Gang)című krimiben. 2008-ban azX-akták - Hinni akarok(The X-Files: I Want to Believe) című sci-fiben alakítottaMosley Drummy ügynököt. A következő évben játszott aMocskos zsaru - New Orleans utcáin(The Bad Lieutenant: Port of Call - New Orleans)című krimiben is. Jelenleg aFencewalkercímű thrillert forgatja, aminek Katie Cassidy a főszereplője.

Televíziós karrier:
2003-ban epizódszerepet kapott aCedric the Entertainer Presentscímű sorozatban. Televíziós karrierje 2004-ben indult be, amikor az MTV-n futóPimp My Ridecímű műsor műsorvezetője lett. A műsor célja, hogy rászoruló emberek lerobbant autóit tuningolják fel. Vendégszereplő volt a CSI: Miami helyszínelők(CSI: Miami)című sorozatban.2006-ban az Adult Swim csatorna Pimp My Ride paródiájában, aThe Boondocks-ban is feltűnt. 2010-ben aDetroit 1-8-7című sorozatban tűnt fel.

2011:Fencewalker
2010:Detroit 1-8-7
2010:Malice N Wonderland
2009: Pinkville
2009: Bad Lieutenant: Port of Call New Orleans
2009: Fencewalker
2008: American Violet
2008: The X Files: I Want to Believe
2008: Tha Alkaholiks: Live from Rehab
2006: Gridiron Gang
2005: Derailed
2005: xXx: State of the Union
2005: Hoodwinked!
2004: The Chronicles of Riddick: Escape from Butcher Bay
2004: CSI: Miami
2004: Strong Arm Steady
2004: Full Clip
2003: Cedric the Entertainer Presents
2002: 8 Mile
2001: The Wash
2001: The Slim Shady Show
2000: Tha Eastsidaz
1999: The Breaks
1997: Rhyme & Reason

1996: At the Speed of Life
1998: 40 Dayz & 40 Nightz
2000: Restless
2002: Man vs. Machine
2004: Weapons of Mass Destruction
2006: Full Circle
2010: MMX

Xzibit képekben


  • Xzibit kép 1

Írd le a véleményed erről a sztárról:

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
Regisztrálj be ingyenesen hogy véleményt írhass a sztárról!

Vélemények Xzibit kapcsán:

Még nem volt vélemény írva erről a sztárról. Legyél az első aki véleményt ír!

Sztár Kereső


Nyerj HBO előfizetést

×