Török kezdőknek (2007) : 2. évad

online teljes film magyarul

  • Török kezdőknek

Rendkívül időszerű, friss, fiatalos és fergeteges filmszatíra egy német-török családról, ahol a egyil fél német, a másik pedig török. Doris és Metin elváltként ismerkedtek össze, s most úgy döntenek, hogy kapcsolatuk megérett az összeköltözésre. A bökkenő csak annyi, hogy mindkettőjüknek két-két kamaszgyermeke van, egy-egy lány és fiú, s így a kamaszkori problémák megduplázódnak. De ez még mind semmi, hiszen két teljesen különböző vallási- és kulturális körből származnak, így a hétköznapok nem nevezhetők éppen unalmasnak. Főszereplőnk és mesélőnk a 16 éves Lena, aki édesanyjával, Dorisszal és öccsével, Nilsszel élte mindezidáig békésnek mondható, átlagos német hétköznapi családi életét. A tinédzserek nem gondolták volna, hogy mamájuk egyik napról a másikra "belezúg" egy török férfiba, s Metin ráadásul még rendőr is. Doris és Metin nagyon jól megértik egymást, multikulturális felnőttek, tolerálnak mindent, amit más nem. A két turbékoló felnőtt galamb nem is gondolná, mekkora kalamajkát okoznak azzal, hogy szeretik egymást, és összeköltözésükkor megváltoztatják a négy kamasz eddigi megszokott életét. Amíg Metin lánya, Yagmur rendkívül tradicionális és szigorú rend szerint élő muszlim, addig 17 éves bátyja, Cem egy igazi török machó. Szerinte a férfinak mindent szabad, a nőnek pedig otthon a helye. Lena és Nils pedig szabad szellemben, egy pszichológus mama által nevelet német tinédzserek, akik nem igazán értik, amikor Yagmur feje az imaszőnyegre hajlik.

  • Játékidő:

    24 perc
  • Kategoria:
    Vígjáték
  • IMDB Pont:

    7.7
  • Nézettség:

    22206
  • Beküldve:

    2010-12-07
  • 5
  • IMDB Link

Nyerj HBO előfizetést

KEDVENCEKHEZ AD:

(A böngésző cookie-k törlésével a listád is törlődik.)

Felhasználói értékelés:

9,7pont /6 szavazatból

  • Rendező(k):

    Oliver Schmitz, Edzard Onneken, Christian Ditter
  • Színészek:

    Josefine Preuu00DF (Lena Schneider)
    Anna Stieblich (Doris Schneider)
    Elyas M`Barek (Cem Öztürk)
    Adnan Maral (Metin Öztürk)
    Pegah Ferydoni (Yagmur Öztürk)
    Emil Reinke (Nils Schneider)
    Dung Tien Thi Phuong (Ching)
    Axel Schreiber (Axel Mende)
    Carl Heinz Choynski (Hans-Hermann Schneider)
    Katharina Kaali (Diana Schneider)
    Arnel Taci (Costa Papavassilou)
    Tatjana Bartel (Gabi)
    Maximilian Pelz (Malte)
    Sinan Akdeniz (Murat)
    Susanne Kirschnick (Ulla Jarmuschke)
    Andreas Hofer (Markus Lemke)

Epizód 1
Epizód 2
Epizód 3
Epizód 4
Epizód 5
Epizód 6
Epizód 7
Epizód 8
Epizód 9
Epizód 10
Epizód 11
Epizód 12
Epizód 13
Epizód 14
Epizód 15
Epizód 16
Epizód 17
Epizód 18
Epizód 19
Epizód 20
Epizód 21
Epizód 22
Epizód 23
Epizód 24

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
Dogoscsaj 47513.97750898161 képe
Hozzászólások: 25
Hely: Kecskemét , Magyarország

00Dogoscsaj 47513.97750898161ezt a véleményt írta 2013-08-07 00:00-kor:

Nekem a stagevu nem akar elindulni -.-



00

Dogoscsaj 47513.97750898161 képe
Hozzászólások: 25
Hely: Kecskemét , Magyarország

00Dogoscsaj 47513.97750898161ezt a véleményt írta 2013-08-07 00:00-kor:

ep-7-es rész nekem nem működik a stagevu-ra meg már rá jöttem



00

Dogoscsaj 47513.97750898161 képe
Hozzászólások: 25
Hely: Kecskemét , Magyarország

00Dogoscsaj 47513.97750898161ezt a véleményt írta 2013-08-07 00:00-kor:

Kérek több részt is , mivel imádom és köszi a feltöltést. Viszont tényleg hiányzik a többi rész is. Frown



00

izabella love képe
Hozzászólások: 1
Hely: romania ,kolozsvar

10izabella loveezt a véleményt írta 2012-08-09 00:00-kor:

klasz a film csak az a baj hogy retenetesen lasan es akadozva megy a filmCry



10

schatu képe
Hozzászólások: 14
Hely:

10schatuezt a véleményt írta 2012-02-29 00:00-kor:

többi részt is!!! :)



10


Részletes Kereső




Nyerj HBO előfizetést

×