90210 (2009) : 2. évad

online teljes film magyarul

  • 90210

A régi Beverly Hills-i tini-sorozat a mai időkre adaptálva. Harry Wilson a családjával együtt Kansasből visszaköltözik Beverly Hillsbe, és ő lesz a gimnázium új igazgatója. Édesanyjánál, Tabithánál laknak, aki régen híres színésznő volt, mostanra azonban alkoholbeteggé vált. Harry felesége Debbie, a lányuk pedig Annie, és van egy örökbefogadott fiuk is, Dixon. A két gyereknek komolyan meg kell küzdenie a beilleszkedés nehézségeivel. Annie először összebarátkozik az iskola ügyeletes sztárjával, Naomival, de a barátságuk tiszavirág-életűnek bizonyul, majd Silverrel lesznek jóban, később pedig feltűnik Ethan is, akit a lány már ismer egy régi nyárból. Annie számára veszélyes aknamezőnek bizonyulnak az új iskola első napjai. Persze Dixon sem jár sokkal jobban, amikor kínos bonyodalmakba keveredik. Majd ő is szerez egy jó cimborát, Navidot, az iskola médiaguruját. Később aztán Harry után nyúl a múlt. Nem elég, hogy olyan fegyelmi ügyekkel szembesül, amelyben vagy egyik, vagy másik gyermeke érintve van, tinédzserkori szerelme, Naomi anyja, Tracy is üldözni kezdi. Kiderül, hogy kettejüknek van egy közös fiuk, akit annak idején Tracy örökbeadott.


Nyerj HBO előfizetést

KEDVENCEKHEZ AD:

(A böngésző cookie-k törlésével a listád is törlődik.)

Felhasználói értékelés:

9,5pont /44 szavazatból

  • Rendező(k):

    Stuart Gillard,
    Mark Piznarski,
    J. Miller Tobin,
    Melanie Mayron,
    Wendey Stanzler
  • Színészek:

    Shenae Grimes (Annie Wilson)
    Tristan Wilds (Dixon Wilson)
    AnnaLynne McCord (Naomi Clark)
    Ryan Eggold (Ryan Matthews)
    Jessica Stroup (Erin Silver)
    Michael Steger (Navid Shirazi)
    Rob Estes (Harry Wilson)
    Lori Loughlin (Debbie Wilson)

Epizód 1
Epizód 2
Epizód 3
Epizód 4
Epizód 5
Epizód 6
Epizód 7
Epizód 8
Epizód 9
Epizód 10
Epizód 11
Epizód 12
Epizód 13
Epizód 14
Epizód 15
Epizód 16
Epizód 17
Epizód 18
Epizód 19
Epizód 20
Epizód 21
Epizód 22

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
puskas1993 képe
Hozzászólások: 1
Hely: Honduras

00puskas1993ezt a véleményt írta 2012-07-03 00:00-kor:

itt vannak a linkek:



00

reni28 képe
Hozzászólások: 4
Hely: Magyarország

00reni28ezt a véleményt írta 2012-06-07 00:00-kor:

Legyen szíves töltsön fel valaki linket!!!!



00

eperke. 56280.281853860266 képe
Hozzászólások: 1
Hely: magyarország

00eperke. 56280.281853860266ezt a véleményt írta 2012-05-19 00:00-kor:

VALAKI TÖLTSE FEL LÉCCI! vagy hol tudom megnézni?



00

goliczalaura képe
Hozzászólások: 1
Hely: Romania, Szekelyudvarhely

00goliczalauraezt a véleményt írta 2011-09-11 00:00-kor:

imadom



00


Részletes Kereső




Nyerj HBO előfizetést

×