The Ferryman (2007)

online teljes film magyarul

  • The Ferryman

"Még az ősidőkben élt egy legenda a Révészről. Ő ítélkezett a túlvilágon a halottak felett, egy érmét kellett helyezni a holtak nyelvére. Ha bárki megpróbálta kijátszani a halált, a Révésszel húzott ujjat. Előle nem lehet elmenekülni, hiszen örökké üldözné őket. "

Éjszaka a viharos tengeren hánykódó halászhajón két, az őrület határára került, ember küzd egymással, miközben egy túlvilági hang morogva követeli a jussát. Az egyik halász kést döf a másik nyakába, aki ahelyett, hogy meghalna kihúzza azt magából és megöli, majd hogy felgyülemlett feszültségét levezesse, fel is darabolja támadóját.

A rövid kezdetet követően ugrunk az időben, ahol egy fiatal pár, két másik párt hat napos sétahajókázásra visz, természetesen nem haveri alapon, hanem jó pénzért. Az első nap szinte semmi sem történik csupán megismerhetjük a karaktereket. Ezt követően leszáll az este és a gondtalan sétahajókázás megszakad, amikor segélykérő jeleket fognak majd rövid tanácskozás után a hajó vezetői úgy döntenek, segítenek a bajba jutott ismeretlenen. Így kerül a fedélzetre a nyitójelenetben már megismert nyakon szúrt fickó, akinek azon kívül, hogy rákos, különösebb baja nincsen. Halkan meg is jegyzi, hogy "úgy látszik rossz testet választottam".
A beteg testbe zárt és a "révésznek" tartozó lélek, minden áron igyekszik megszabadulni gazdájától mégpedig úgy, hogy egyik testből a másikba költözik...


Nyerj HBO előfizetést

KEDVENCEKHEZ AD:

(A böngésző cookie-k törlésével a listád is törlődik.)

Felhasználói értékelés:

6,3pont /7 szavazatból

  • Rendező(k):

    Chris Graham
  • Színészek:

    John Rhys-Davies, Kerry Fox, Sally Stockwell, Amber Sainsbury, Tamer Hassan

✨Fedezz fel csodálatos ajánlatokat a Saját áruházban a Temu alkalmazásban: https://app.temu.com/m/nq2hgoz4hid 🎁 Ne maradj le a rád váró 35 000 Ft különleges kuponcsomagról. 🌟 Tele csúcsminőségű termékekkel verhetetlen áron. Kattints ide: https://temu.to/k/el7nt71000k most, hogy felfedezd, vásárolj és spórolj! 🛍️✨

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
Krauser képe
Hozzászólások: 183
Hely: Magyarország

00Krauserezt a véleményt írta 2012-05-10 00:00-kor:

Tömegszerencsétlenség.



00

LCsajszi képe
Hozzászólások: 101
Hely: Budapest

00LCsajsziezt a véleményt írta 2012-03-22 00:00-kor:

Nem rossz. Jobb, mint a kaszabolós gagyik.



00

ironman999 képe
Hozzászólások: 211
Hely:

00ironman999ezt a véleményt írta 2011-10-24 00:00-kor:

Egyszer nézhető kategória kb...



00


Részletes Kereső




Nyerj HBO előfizetést

×