Cary az egyik motoros banda főnökét megszabadította néhány motorjától. Ám a motorokban elrejtve ott lapult valami, ami számára nagyon értékes volt. Henry meg akarja leckéztetni azt, aki túljárt az eszén. Amikor a környék legvadabb motoros bandája fejének öccsét meggyilkolják, minden nyom Caryhoz vezet. Hogy tisztázza magát, Carynek el kell kapnia az igazi gyilkost, persze úgy, hogy közben elkerülje a nyomában járó FBI-ügynököt és a bosszúszomjas Henryt is. A főhős Nekem kétszázzal száguld az életem szövegére az asszonykájának a Még az életben nem hallottam ekkora baromságot! válasza hűen tükrözi az egész film lényegét. Hiszen az egész történet arról szól, ahogy üldözik egymást a mocikkal az országúton, a szántón, az erdőben, a vonat tetején (majd a vonatban) néha pár négykerekű is feltűnik, de a kétszázas tempót már nem bírják. S a film végén még ott a csattanó, ahogy a (10 másodperc alatt kétszázra gyorsuló) motorral üldözik egymást, s ahogy a honfoglalásnál a magyarok, úgy itt a rosszfiú hátrafordul, céloz, lő és talál. De itt (az utolsó tíz percig) mindenki halhatatlan, majd a negatív kábszerárusok a végső összecsapásban mind elhullnak.