Ozon filmje elején két kislány, Claire és Laura sírig tartó barátságot esküszik egymásnak. Vérszerződéssel megpecsételt összetartozásuk mosolygós harmóniáját semmi sem zavarhatja meg, együtt nőnek fel, ugyanazon a bulin ismerik meg életük szerelmét, férjhez mennek, Laurának kislánya születik – aztán Laura meghal, Claire pedig megesküszik, hogy vigyázni fog az özvegy Davidra és a pici Lucyre, férje, Gilles is támogatja ebben. Nem sokkal később azonban Claire megdöbbentő felfedezést tesz: David „szeret nőnek öltözni”, csak felesége tudta a titkot, hogy transzvesztita. A közös gyász, közös titok, barátság, szeretet, emlékek – egyre több minden köti össze őket, és Claire azon kapja magát, hogy az „új barátnőjéhez” fűződő szálak egyre szorosabbak, bár maga sem tud pontosan számot vetni azzal, hogy milyen árnyalata van ennek a kissé bizarr kapcsolatnak.Ebben a helyenként komikus melodrámában Ozon szinte Almodóvarhoz hasonlóan feszegeti a nemi azonosság és szerepek határait, sztereotípiákat piszkál meg, s ezzel sikerül kimozdítania kényelmi zónájából a nézőt, aki hol meglepetten és értetlenül feszeng, hol elfogadóan és megértően figyeli az eseményeket, ahogy a főszereplők is a saját, bonyolult személyiségük változásait. Közben Ozon maga is elhagyja saját komfortzónáját: nem szokott szerepelni a filmjeiben, most viszont beül borostás férficombot tapizni a mozijelenetbe, illetve nem húzza elő ismét a sutból kedvenc színészeit, újakkal dolgozik,