Hijikata Toshizou - Shiro no Kiseki (2004)

online teljes film magyarul

  • Hijikata Toshizou - Shiro no Kiseki

Főszereplőnk egy Toshizou nevű szamuráj, de mindenki csak Toshinak hívja.

Az anime a Meiji korszak idejében játszódik, az 1800-as évek végén. Ezeket az időket a bakumatsu (forradalom), majd a restauráció előzte meg, mely véget vetett a sógunátus időszakának (akárcsak a Rurouni Kenshinben is hallhattuk), és Meiji császár került a trónra. Ebben a korszakban látszólag béke uralkodik. Az anime elején az Edo korszakba való visszatekintést láthatunk, abba az időbe, amikor Toshi is harcolt. Egy olyan jelenet tárul a szemünk elé, melyben Toshi egy hajón diadalmaskodik. Később már a meiji időszakában vagyunk, ahol a gyerekek dojókban tanulnak, és Toshi is egy ilyen dojóban él.

De mint mondtam, béke csak látszólag van, néha még most is előfordulnak gyilkolások, rejtélyes eltűnések. Toshi szemével kísérhetjük végig az eseteket, és azt is, hogy ő maga hogyan veszi ki részét a történtekből, a csatából. Természetesen az animében megjelennek az olyan csoportok is, mint a Shinsengumi, akiktől általánosságban mindenki retteg. Ennek vezetője Hijaka, a rettegett.


Nyerj HBO előfizetést

KEDVENCEKHEZ AD:

(A böngésző cookie-k törlésével a listád is törlődik.)

Felhasználói értékelés:

0,0pont /0 szavazatból

  • Rendező(k):

    Chie Uratani
  • Színészek:

    Naoki Imamura as Hijikata Toshizou

    Naomi Shindoh as Kimitsuru
    Takayuki Sasada as Souji Okita
    Tetsu Inada as Isami Kondo
    Tetsuo Sakaguchi as Keisuke Yamanami

    Erika Yamashita as Mother
    Kazunari Tanaka as Keisuke Ooshima
    Masaya Takatsuka as Takeaki Enomoto
    Motoharu Shimomura as Shinsengumi Soldier B
    Naomi Shindoh as Ichimura Tetsunosuke
    Rika Komatsu as Hijikata Toshizou (gyerek)
    Ruruko Minagawa as Ogoto
    Ryouhei Nakao as Shinsengumi Soldier A
    Tomohisa Asou as Shinsengumi Soldier C
    Yukitoshi Hori as Kamo Serizawa

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.

Részletes Kereső




Nyerj HBO előfizetést

×