A tartótiszt (2013)

online teljes film magyarul

  • A tartótiszt

A dokumentumfilm teljesen új szemszögből mutatja be a Kádár-korszak állambiztonsági munkájának egy szeletét. Először szólal meg egykori tartótiszt, ráadásul a katolikus egyházi vonalról, másrészt a szembesítés módszere, mint kendőzetlen párbeszéd új megvilágításba helyezi és még hitelesebb képet ad az akkori állambiztonság céljairól, beszervezési eszközeiről és a végrehajtás módszereiről.
Főszereplője egy volt rendőrtiszt, "a tartótiszt", számtalan ügynök, hálózati személy beszervezője és tartója. Fő szakterülete az ?egyházi reakció? elleni harc.
Előbb a Komárom megyei Rendőr főkapitányságon teljesít szolgálatot, majd a 80-as évek közepén a fővárosba kerül, és országos szinten folytatja megkezdett tevékenységét egészen a rendszerváltásig, e terület egyik felelős irányítójaként, mint a Belügyminisztérium III/III-1-b alosztály vezetője alezredesi rangban.
A dokumentumfilmben saját életét tárja elénk, nagy hangsúlyt fektetve az évtizedeken keresztül végzett titkos feladatára, kezdve a belső motivációjától, szakmai fogások bemutatásán keresztül a film vége felé kiteljesedő utolsó összegzéséig. Miközben betekintünk a dossziéhalmazok sokasága közül kiemelt, végtelen mennyiségű jelentésekbe, az egykor szigorúan titkos iratokba.
A főhős szembesítése megfigyeltettjeivel - köztük ma plébános, egykor káplán; ma templomigazgató, egykor egyházi gimnáziumi igazgató; ma megyéspüspök, egykor plébános -, a felek közti beszélgetések érzékeny pontokat feszegetnek és rávilágítanak arra, a kérdés a mai napig sem rendeződött.
A film karakter és korrajz egyben, és annak a felismerése, hogy szavakkal le lehet zárni ugyan a múltat, de mélységeiben és igazán feldolgozni, abból okulni, ki-és megbeszélés, akár a fájdalmas szembesítés nélkül nem lehet.


  • Játékidő:

    63 perc
  • Kategoria:
    Dokumentum
  • IMDB Pont:

    8.3
  • Beküldte:

    aranyzsozso
  • Nézettség:

    16391
  • Beküldve:

    2014-11-17
  • 0
  • IMDB Link

Nyerj HBO előfizetést

KEDVENCEKHEZ AD:

(A böngésző cookie-k törlésével a listád is törlődik.)

Felhasználói értékelés:

9,0pont /1 szavazatból

  • Rendező(k):

    Varga Ágota
  • Színészek:

    Balás Béla
    Reisz Péter Pál
    Vincze József
    Bara Erdélyi Oszkár
    Bende Irén
    Bokor László
    Lókucza Sándor

✨Fedezz fel csodálatos ajánlatokat a Saját áruházban a Temu alkalmazásban: https://app.temu.com/m/nq2hgoz4hid 🎁 Ne maradj le a rád váró 35 000 Ft különleges kuponcsomagról. 🌟 Tele csúcsminőségű termékekkel verhetetlen áron. Kattints ide: https://temu.to/k/el7nt71000k most, hogy felfedezd, vásárolj és spórolj! 🛍️✨

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.

Részletes Kereső




Nyerj HBO előfizetést

×