A siratólány (2014)

online teljes film magyarul

  • A siratólány

Yeon-shim egy siratóasszony lányaként olyan alacsony sorból származik, hogy még a társadalmi ranglétra alján álló kiszengek közé sem akarják beválogatni. Ő azonban hajthatatlan, mert inkább árulná a mosolyát, mint anyja nyomdokain haladva a sírását.
Yoon-soo egy nemesember fia, akit kiszeng anyja miatt lenéznek és megvetnek apja előkelő családjában. Az ifjú és a leány sorsszerű találkozása mindkettejük életét megváltoztatja.

Csodálatos, döbbenetes erejű film, aminek külön érdekessége, hogy bepillantást nyerhetünk a temetési szertartásokba is.
Érdekes, hogy amíg nálunk idősebb emberek voltak a fizetett siratók, addig a Csoszon-dinasztia kasztrendszere alapján Koreában anyáról lányára szállt ez a mesterség.
A magyar népszokásokban is fellelhető az a hagyomány, miszerint nők és férfiak pénzért mentek el virrasztásokra, temetésekre énekelni. Elnevezésük énekes ember/asszony, siratóasszony, halotti énekes volt. A hivatásos siratót azonban csak a jobb módúak tudták megfizetni. A rituális halottsiratás célja a halál utáni út zavartalanságának biztosítása, ezért nevezték a sirató személyt a lélek kísérőjének, aki általában a halott felravatalozása után kezdte a jajszavas, énekelt siratást. A siratóénekeknek nincs állandó szövegük, általában szabad ritmusúak, esetleges rímelésűek.

 


Nyerj HBO előfizetést

KEDVENCEKHEZ AD:

(A böngésző cookie-k törlésével a listád is törlődik.)

Felhasználói értékelés:

8,6pont /5 szavazatból

  • Rendező(k):

    Lee Eun-jin
  • Színészek:

    Kim Yoo-jung
    Suh Joon-young
    Hwang Mi-sun
    Im Ji-eun
    Yoon Da-kyung
    Ahn Ji-hyun
    Ahn Byung-kyung
    Kim Ji-ahn

✨Fedezz fel csodálatos ajánlatokat a Saját áruházban a Temu alkalmazásban: https://app.temu.com/m/nq2hgoz4hid 🎁 Ne maradj le a rád váró 35 000 Ft különleges kuponcsomagról. 🌟 Tele csúcsminőségű termékekkel verhetetlen áron. Kattints ide: https://temu.to/k/el7nt71000k most, hogy felfedezd, vásárolj és spórolj! 🛍️✨

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.

Részletes Kereső




Nyerj HBO előfizetést

×