OMG: Ó, Magasságos! (2012)

online teljes film magyarul

  • OMG: Ó, Magasságos!

Kandzsí Láldzsí Mehtá egy ateista kereskedő, aki vallásos kegytárgyak eladásából él. Amikor egy napon földrengés következtében a boltja rommá válik, döbbenten értesül arról, hogy az „Isten akaratából” történt katasztrófák esetén a biztosító nem fizet kártérítést. Láldzsí úr kétségbeesésében elhatározza, hogy bepereli Istent a kárért, amit az okozott neki, és beidézteti a bíróságra a helyi vallási vezetőket mint Isten földi helytartóit, hogy eldőljön, kinek kell megfizetnie az „Isteni akaratból” történt szerencsétlenség során bekövetkezett kárt. Pereskedése során különös segítőre lel. A nagy kritikai elismerést aratott és a közönség körében is sikeres film számtalan vitát és tiltakozást váltott ki, mivel sajátos színben mutatja be az indiai vallásosságot. A film hadat üzen a bigott vallásosságnak és az egyházak túlzó hatalmának, miközben a vallás igazi lényegét, az Istenbe vetett hitet mutatja be. A komikus jelenetek mögül nemcsak a kortárs hindu vallásosság és ritualizmus körképe, hanem az egyén Istennel való kapcsolatának kérdése is felszínre kerül. A művet 2012-ben a Társadalomtudományi Kutató- és Dokumentációs Intézet a legjobb társadalmi problémát bemutató filmnek választotta.


Nyerj HBO előfizetést

KEDVENCEKHEZ AD:

(A böngésző cookie-k törlésével a listád is törlődik.)

Felhasználói értékelés:

0,0pont /0 szavazatból

  • Rendező(k):

    Umesh Shukla
  • Színészek:

    Paresh Rawal
    Akshay Kumar
    Mithun Chakraborty
    Mahesh Manjrekar
    Govind Namdeo
    Om Puri

  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.

Részletes Kereső




Nyerj HBO előfizetést

×