Szeretem szinte mindegyik Witherspoon filmet. Ennek a sztorija gyenge, de ennél gyengébb sztorikból is csináltak már jó filmet. Ez valahogy nagyon gyenge lett, nálam megbukott.
Annyira rossz, hogy már jó. Megszakadtam rajta.
Aki bírja, hogy több mint 1 órán át vernyákol egy tini lány az nézze meg. Ezt leszámítva is hihetetlen silány alkotás.
Tokéletes, nincs benne egy pillanat sem, amit kihagynék.
Szeretem az igaz történteken alapuló filmeket, pláne ha nem színezik ki agyon. Ez tökéletes lett.
Nekem borzalmas. Értelmetlen, mindig vártam valami értelemre benne, de hiába. Nincs mondanivaló sem. Jó színészekkel és jó alakítással előadott nulla sztori.
Nem lenne rossz film. Nem értem mi szükség van rá, hogy minden pillanatban, minden jelenetben cigi és ital van a főszereplő kezében. Tudjuk, hogy piás meg cigis, de ettől kevesebb utalás is bőven elég lenne.
Nálam kibírhatatlan a főszereplő (amikor az arcát mutatják) 20 másodpercenkénti szemüveghez nyúlkálása, de van olyan is amikor 10 mp-en belül háromszor. Lehet jó film lett volna, de 40 perc után kikapcsoltam. Pedig szeretem a filmjeit (Phoenix), de itt kimerül a színészi eszköztára ebben. Persze, ha valakit ezen túl tudja magát tenni nézze meg, az előttem szólók közül mindenkinek tetszett.